Mutinai háború
A mutinai háború egy római polgárháború volt
Kr. e. 44 decemberétől Kr. e. 43 áprilisáig Marcus Antonius volt consul,
illetve a republikánusok és Octavianus szövetsége között Mutina (a mai Modena)
környékén. A szövetség által megnyert háború végeztével Octavianus szakított a
köztársaságiakkal, és a Caesar-párt egységét helyreállítva létrejött a második
triumvirátus.
Előzmények
Kr. e. 44. március 15-én köztársaságpárti összeesküvők meggyilkolták Caius Iulius Caesart, az elmúlt öt év alatt egyeduralmat kiépítő dictatort. Az elhunyt rendkívüli népszerűségére és a gyilkosok ellen forduló közhangulatra való tekintettel a senatus kénytelen volt kiegyezni a caesariánusokkal, akiket ekkor Marcus Antonius, Caesar consultársa, illetve Marcus Aemilius Lepidus, a magister equitum vezetett. A diktatúrát ugyan eltörölték, és a gyilkosokat sem büntették meg, Caesar intézkedései azonban érvényben maradtak, és nyilvánosságra hozták a plebsnek kedvező végrendeletét is.
Kr. e. 44. március 15-én köztársaságpárti összeesküvők meggyilkolták Caius Iulius Caesart, az elmúlt öt év alatt egyeduralmat kiépítő dictatort. Az elhunyt rendkívüli népszerűségére és a gyilkosok ellen forduló közhangulatra való tekintettel a senatus kénytelen volt kiegyezni a caesariánusokkal, akiket ekkor Marcus Antonius, Caesar consultársa, illetve Marcus Aemilius Lepidus, a magister equitum vezetett. A diktatúrát ugyan eltörölték, és a gyilkosokat sem büntették meg, Caesar intézkedései azonban érvényben maradtak, és nyilvánosságra hozták a plebsnek kedvező végrendeletét is.
Áprilisban Itáliába érkezett apolloniai tanulmányútjáról
Caesar unokahúgának fia, az ifjú Caius Octavius, aki egyúttal felvette a Caius
Iulius Caesar nevet (ekkortól Octavianusként szokás rá hivatkozni), és a
végrendelet legfőbb kedvezményezettje lévén követelte annak végrehajtását a
plebs javára is. Antonius azonban nem osztotta ki a fejenként 300 sestertiust,
az ifjú Octavianus pedig anyai örökségén sereget kezdett toborozni Caesar
veteránjai között, ráadásul azzal vádolta meg Antoniust, hogy kibékült a
gyilkosokkal. Időközben Cicero vezetésével a senatus is a consul ellen fordult,
és a két csoport hamarosan egymásra talált: Octavianus szövetkezett az
alapvetően republikánus testülettel Marcus Antonius ellenében. Az egyre
kellemetlenebbé váló helyzetben Antonius jobbnak látta még hivatali évének
lejárta előtt, decemberben kivonulni a rendkívül erős katonasággal rendelkező
Gallia Cisalpina tartományba.
A háború
Gallia Cisalpina helytartóságát eredetileg az év egyik praetora, Decimus Iunius Brutus Albinus kapta meg, de Antonius elérte, hogy egy népgyűlés a tartományt neki adja, Brutust pedig Macedoniával kárpótolja. Brutus azonban, miután Antonius felszólította a csere végrehajtására, nem volt hajlandó a provincia átadására, hanem a Róma felé vonulást tettetve három legiójával és nagy számú gladiátorral elsáncolta magát Mutinában, ahol a helyi készleteket elkobozva hosszú ostromra rendezkedett be. Antonius, akinek négy legio mellett jelentős számú segédcsapat és testőrség állt a rendelkezésére, ostrom alá vette a várost.
A háború
Gallia Cisalpina helytartóságát eredetileg az év egyik praetora, Decimus Iunius Brutus Albinus kapta meg, de Antonius elérte, hogy egy népgyűlés a tartományt neki adja, Brutust pedig Macedoniával kárpótolja. Brutus azonban, miután Antonius felszólította a csere végrehajtására, nem volt hajlandó a provincia átadására, hanem a Róma felé vonulást tettetve három legiójával és nagy számú gladiátorral elsáncolta magát Mutinában, ahol a helyi készleteket elkobozva hosszú ostromra rendezkedett be. Antonius, akinek négy legio mellett jelentős számú segédcsapat és testőrség állt a rendelkezésére, ostrom alá vette a várost.
A Kr. e. 43 első napjaiban összeülő senatus
mind Antoniust, mind a magát önkényesen társává kikiáltó Publius Cornelius
Dolabellát elítélte, és a Caesar-gyilkosoknak, Marcus Iunius Brutusnak és Caius
Cassius Longinusnak hatalmas erőket szavazott meg Macedonia és Syria
kormányzósága mellett. Az év két consulja, Aulus Hirtius és Caius Vibius Pansa
közben megkezdte a készülődést Antonius ellen: előbbi a propraetori rangra
emelt Octavianus seregeinek társvezére lett, utóbbi pedig új erők toborzásába
fogott. Hirtius és Octavianus öt legiója – kettő Antoniustól állt át, kettőt a
veteránok közül toboroztak, egyet pedig újoncok alkottak – felvonult ugyan
Mutina elé, de Pansa nélkül nem merték lerohanni Antoniust, így csak kisebb
lovascsetepatékra került sor a két ellenfél között. Ugyanekkor Antonius egy
híve, Publius Ventidius Bassus három legiót toborzott az Adriai-tenger
partvidékén, de Hirtiusék erői elzárták az egyesülés útját, így Bassus nem
avatkozott a harcba. Az elméletileg Antonius mellett kiálló, Galliát és
Hispaniát igazgató hadvezérek (Plancus, Pollio és Lepidus) szintén nem
mozdultak.
Idő közben híre jött Pansa közeledésének, aki
négy cohorsnyi erőt gyűjtött; Hirtiusék Decimus Carfulenus (vagy Carsuleius)
vezetésével egy legiót és Octavianus praetori cohorsát külték a fogadására a
hegyszorosokba. Ezeken át is tudtak vonulni, ám a Mutina felé vezető utat
szegélyező mocsarakban Antonius nádasban rejtőző katonái várták őket. Április
15-én itt került sor a Forum Gallorum-i csatára, amelyben Octavianus praetori
cohorsa felmorzsolódott, Pansa újoncai pedig megfutamodtak, amikor a consult
eltalálta egy lándzsa az ágyékán. Ezt látva Carfulenus is visszavonult képzett
emberei élén, Antonius pedig az újoncok után nyomulva körükben is vérfürdőt
rendezett. Úgy tűnt, hogy a csata Antonius diadalával ért véget, ám délután
megérkezett a kb. 11 kilométerrel távolabb táborozó Hirtius egy pihent legiója
élén, és szétverte a kifáradt ellenfelet. Antonius ezután megmaradt csapataival
védekezésre rendezkedett be, miközben remélte, hogy Brutus immár jó ideje éhező
mutinai alakulatai rövidesen megadják magukat. Hirtius és Octavianus azonban
azzal, hogy megpróbálta áttörni az ostromgyűrűt, kierőszakolta az új
összecsapást (mutinai csata, április 21.). A harcban Antonius érzékeny
veszteségeket szenvedett, és bár Hirtius elesett és elveszett táborát sikerült
visszafoglalnia, úgy döntött, hogy felhagy az ostrommal, és elvonult
északnyugat felé. A Bononiába szállított Pansa a mutinai csata másnapján
belehalt sérülésébe.
Következmények
Antonius megmaradt katonáihoz rövidesen csatlakoztak Ventidius Bassus legiói, ezek élén pedig átvonult Gallia Narbonensisbe, ahol Lepidus (katonái nyomásának engedelmeskedve is) befogadta őt. A diadal hírére a senatus a haza ellenségévé nyilvánította Antoniust, a mutinai diadalért pedig Decimus Brutust imperatori címmel és triumphusszal jutalmazták meg. Amikor hír érkezett Antonius és Lepidus összefogásáról, félelmükben segítséget kértek Cassiustól és Brutustól, akiket főhatalommal ruháztak fel, illetve Sextus Pompeiustól, akit flottaparancsnokká neveztek ki. Két africai legiót is hazahívtak, Lepidust pedig szintén a haza ellenségévé nyilvánították.
Következmények
Antonius megmaradt katonáihoz rövidesen csatlakoztak Ventidius Bassus legiói, ezek élén pedig átvonult Gallia Narbonensisbe, ahol Lepidus (katonái nyomásának engedelmeskedve is) befogadta őt. A diadal hírére a senatus a haza ellenségévé nyilvánította Antoniust, a mutinai diadalért pedig Decimus Brutust imperatori címmel és triumphusszal jutalmazták meg. Amikor hír érkezett Antonius és Lepidus összefogásáról, félelmükben segítséget kértek Cassiustól és Brutustól, akiket főhatalommal ruháztak fel, illetve Sextus Pompeiustól, akit flottaparancsnokká neveztek ki. Két africai legiót is hazahívtak, Lepidust pedig szintén a haza ellenségévé nyilvánították.
Octavianus számára – akit eddig is súlyos
személyes sérelmek értek (Brutusszal ellentétben csupán ovatiót szavaztak meg
neki, imperatori kinevezést nem kapott, ráadásul hiába követelte a consulságot)
– ezek a Caesar-gyilkosok és Pompeius-pártiak felé közelítő lépések
elfogadhatatlanok voltak. Nyolc legiója élén végül megindult Rómába, amit az
africai legiók átállása miatt harc nélkül foglalt el. A senatus ilyen
helyzetben augusztus 19-én kénytelen volt consullá kinevezni a huszadik évében
járó fiatalembert rokona, Quintus Pedius kollégájaként. Octavianus, aki
Antonius elvonulása óta békülékeny gesztusokat tett utóbbinak és híveinek, ezután
felvette a kapcsolatot a caesariánus hadvezérekkel. Consulként intézkedett
ellenséggé nyilvánításuk eltörléséről, végül novemberben megkötötte Lepidusszal
és Antoniusszal a második triumvirátust Bononia városában. A Caesar-párt
egysége így helyreállt, és megkezdődhetett a republikánusok elleni háború.
A Forum Gallorum-i csata
Dátum:
Kr. e. 44 decembere – Kr. e. 43 áprilisa
Kr. e. 44 decembere – Kr. e. 43 áprilisa
Helyszín:
Itália, Mutina környéke
Itália, Mutina környéke
Eredmény:
Antonius hiába ostromolja Mutinát, a köztársaságiak pedig elvonulásra kényszerítik
Antonius hiába ostromolja Mutinát, a köztársaságiak pedig elvonulásra kényszerítik
Harcoló
felek:
Marcus Antonius Octavianus és a republikánusok
Parancsnokok:
Marcus Antonius Aulus Hirtius†
Caius
Vibius Pansa†
C. Iulius Caesar
Octavianus
D. Iunius Brutus Albinus
D. Iunius Brutus Albinus